A magyar írás apostola

Szerző: | 2013.03.01. (péntek) - 21:15

Példaképekre, mesterekre minden kornak szüksége volt és lesz. A magyar jövő alapja, a világ jelenleg ismert legrégibb írásműveltsége a rovás-, más néven ómagyar írás, amelynek felélesztésében, terjesztésében vállalt meghatározó szerepet az idén száz éve született Forrai Sándor.

a maGar írás apostola

Példaképekre, mesterekre minden kornak szüksége volt és lesz. A magyar jövő alapja, a világ jelenleg ismert legrégibb írásműveltsége a rovás-, más néven ómagyar írás, amelynek felélesztésében, terjesztésében vállalt meghatározó szerepet az idén száz éve született Forrai Sándor.

A példamutató életet, nemzeti elkötelezettséget már a családban megtapasztalta. 1913-ban még Magyarországon, Munkácson született, a trianoni rablóbéke azonban ezt a területet, Kárpátalját, az akkor létrehozott Csehszlovákiához csatolta. Mivel ez ellen édesapja a Turán Szövetség tagjaként aláírásokat gyűjtött, a családnak a megcsonkított országba kellett menekülnie. A cseperedő ifjú mellé újabb mestert rendelt a Gondviselés, az édesapjával baráti kapcsolatot ápoló, élete céljául a szkíta–hun–avar–magyar rokonság bizonyítékainak kutatását választó nemzetközi hírű tudós Zajti Ferenc személyében. Ő irányította Forrai Sándor figyelmét az igaz magyar őstörténetre, cserkészetre, rovásírásra, így vált számára a szorgalmas tanulás, ismeretszerzés természetes cselekedetté.

Kiváló rajzkészségével talán a művészi pályát is választhatta volna, ám, amikor észrevetette a Luigi Ferdinando Marsigli által lemásolt, rovásbetűkkel írt, XIII. századból származó botnaptár rövidítései és a latin-betűs gyorsírás közötti hasonlóságot, a felismerés egész további életútját meghatározta. Hatalmas, évtizedekig tartó gyűjtő- és kutatómunkába kezdett. Ennek eredményeként 1975 novemberében a Budapest XIII. kerületében lévő Frangepán úti református gyülekezet házában, 125 nagyméretű táblaképen mutatta be a rovásírás történetét. Hívő református presbiterként ezzel a lépésével ismét kinyitott egy ajtót az egyház előtt, amelynek tagjai évszázadokon keresztül mentették az ómagyar írás emlékeit a történelmi Magyarországon.

Ezt megelőzően Imaoka Juichiro professzorral történt személyes találkozásukon elérte, hogy az 1973-ban Tokióban kiadott magyar–japán szótár 15. oldalára a Magyar Himnusz rovásírással is bekerült. Ennek másolt lapját a 2002 nyarán Magyarországon járt japán császárnak és feleségének szerette volna átadni, erre azonban nem kapott lehetőséget.

Eközben egy nem várt, lassan, de végzetesen bekövetkező tragédiát kellett lelkileg feldolgoznia: fokozatosan elvesztette látását. Aki az olvasásban, tanulásban, az adatok elemzésében találja meg élete értelmét, annak egy ilyen csapás súlyos következményekkel járhat. De nem nála. Ismereteit felolvasó segítségével bővítette, gépírói tudásával pedig szó szerint vakon írt cikkeket, könyveket.

1985-ben megjelent Küskarácsonytól Sülvester estig című kötetében bebizonyította, hogy nem átvevői voltunk a türk rovásírásnak, ahogyan azt napjainkban is egyesek tévesen hangoztatják, hanem az írásműveltség átadói. Rámutatott, hogy több mint ezer évvel ezelőtt a magyar anyanyelv lejegyzésére kizárólag az ómagyar írás volt alkalmas, hiszen később évszázadokra volt szükség, hogy a beszédünk írásos rögzítéséhez hiányzó tizenhárom betű beépüljön a latin ábécébe.

A rendszerváltás után néhai Antall József miniszterelnöktől biztató ígéretet kapott, hogy a tervezett budapesti világkiállításon az említett képanyagot bemutatják. Erre a miniszterelnök halála és a páratlan nyilvánosságot jelentő rendezvény nemzetidegen politikai erők általi elbuktatása miatt nem kerülhetett sor.

A kudarc ekkor még nem szegte kedvét és Ópusztaszerre emlékművet tervezett, amelynek egyik oldalán a vérszerződés öt pontja rovásírással, a másikon latin betűkkel magyarul, németül, angolul és japánul jelent volna meg. Elképzelése máig nem valósult meg. Időközben megírta Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig című írástörténeti alapművét, amelyből azóta is sokan idéztek neve említése nélkül. A könyvet Orbán Viktornak is elküldte, aki válaszlevélben köszönte meg a figyelmességet. Az íráskutató ezek után azt remélte, hogy az 1999-es frankfurti könyvvásáron a rovásírást és a vándorkiállítást a magyar pavilonban bemutatják, ám hiába.

A sorozatos csalódások után lelki megnyugvást csak az adott neki, amikor tudomást szerzett az általános és középiskolai tanulók részére szervezett Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozóról. Érezte, eljött a pillanat, amelyre oly régóta vágyott: ha egyelőre csupán szakköri szinten, de a diákoknak a betűk megtanulása után azok történelmi hátterét, bizonyítékait is tanítják. Levélben köszöntötte a szervezőket, akik tiszteletük jeléül felvették a Forrai Sándor Rovásíró Kör nevet, és a tanár úr hiteles rovásemlékekből összeállított ábécéjét tekintik szabványnak.

Meggyőződéssel vallotta, hogy a magyar nemzettudat és a rovásírás, mint kultúránk legértékesebb része, szorosan összetartozik, mindkettő csak együtt, egymást erősítve maradhat fenn. Hasonlóképpen fontosnak tartotta már legalább egy évtizede kijelenteni, hogy „elérkezett annak az ideje, hogy rovásírásunk nemzeti önismeretünk javítására végre közkinccsé váljon, elsősorban a tanulóifjúság számára”, ezért szorgalmazta a rovásírás tantervbe illesztését, de ezt soha nem pártpolitikai alapon, politikai nyomással szerette volna elérni, hanem szakmai meggyőzéssel. Ennek megvalósítása már őszinte híveire vár és nincs kizárva, hogy a Nemzeti alaptanterv kerettantervében meg is jelenik.

Érpatak, 2011. augusztus 31. Rovásírás az elsõ osztályos diákok tantermében az Árpád Fejedelem Általános Iskola tagintézményében, a Szent István Hagyományõrzõ Általános Iskolában Érpatakon. A pályázaton nyert közel harminc millió forintból újranyitott kisiskolában hat pedagógus és ötvenhárom alsó tagozatos kisdiák kezdi meg a munkát. MTI Fotó: Balázs Attila

Tanár úr nem osztotta az elmúlt évek liberális, számonkéréstől mentes oktatási módszerét. Jól tudta, ha nincs követelmény az iskolában, az onnan kikerülő tanulókkal az élet már nem bánik ilyen kesztyűs kézzel, ezért oktatási elve a szeretet, szigor és ezzel együtt az adott tantárgy megkedveltetése volt. Napjainkban egyre szerteágazóbb és önálló ötletektől sújtott rovásírásának nem lenne kitaposott ösvénye Forrai Sándor önzetlenül áldozatos tevékenysége nélkül. Rendszerezte a tényszerű ismereteket, cáfolta a hamis elméleteket, vállalta az ismeretterjesztés, oktatás szervezésének, gyakorlatának nehézségeit, tankönyvet írt. Mindezek alapján, a tanár úr születésének századik évfordulója alkalmából a nevét viselő kör a Magyar Kultúra Napján meghirdette a Forrai Sándor Centenáriumi Évet, őt pedig Magyar Örökség Díjra javasolja.

Végtelenül megtisztelő, hogy Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a Forrai Sándor Rovásíró Körhöz eljuttatott nyílt levelében köszönti tanár urat, amelyet minden, az ünnepelt személyéhez köthető, pártpolitikától mentes rendezvényen, felújított kiállításán, előadáson a helyi szervezők felolvashatnak.

Friedrich Klára, Szakács Gábor
Teljes cikk

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pin It on Pinterest