Bevezetés

A „Szegedi Rovásírók Egyesülete” (SZER) régóta figyelemmel kíséri a Rovásírás betűkészletének szabványosítás előtti folyamatait. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy mindez nagyon lassan halad előre. Ez azért is szomorú számunkra, mert a szabványosítás előkészítésében a kezdetektől fogva jelen vagyunk és dolgozunk. Alkotó munkánkkal részt vettünk – mint magánszemélyek is – a 2008. október 4-i szakmai konferencián Gödöllőn, továbbá hasonló módon a 2012. április 21–22-i szakmai értekezleten Solton. Mindkét esetben az egyezmények aláírói között vagyunk. Ezt igazolják az „Élő rovás” című (ISBN 978-963-87967-1-4; Kiadó: Imagent és WOH Hungary, 2008.), valamint „Az egységes rovás” című (ISBN 978-963-88322-8-3; Solt 2012.) kiadványok.

Azt tapasztaljuk, hogy bizonyos problémákat egyik beadvány sem érint. Ez viszont a rovás számítógépes mindennapi használatát nehezíti, adott esetben akadályozza. Ezért az alábbiakban kizárólag felhasználói szemszögből, de mégis szakmai vonatkozásban kívánjuk hozzászólásunkkal a szabványosítás előkészítését a lehető legnagyobb mértékben elősegíteni. Véleményünket csupán a felhasználói oldalt érintő szakmai szempontok alapján fogalmaztuk meg. Nem kívánunk a kódolás érdemi és műszaki vonatkozásaihoz hozzászólni.

1. Megjegyzések az előzményekhez

A rovásírás vonatkozásában az első legnagyobb lépésnek a 2008. július 12-i találkozóról kiadott megállapodást és nyilatkozatot tartjuk, ahol megegyezés született a legnagyobb „rovásiskolák” (Forrai Sándor Rovásíró Kör, Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovásírás Szakosztálya) között. Alapvetően itt született meg az első, egységes rovás jelsor.

Ezt követte a rovás mindennapi használatát segíteni szándékozó, a Magyar Rovásírók Közössége által szervezett „Élő Rovás” Tanácskozás Gödöllőn, 2008. október 4-én. A jelenlévő 59 fő között ott volt a két legnagyobb rovásiskola mellett, több rovást oktató csoport képviselője, az anyaországból és a határon túli magyarlakta területekről egyaránt. E tanácskozás rögzítette a szabványtervezetben alkalmazandó alapelveket, valamint a rovás jelsort kiegészítette a mai, a mindennapi használathoz szükséges „átíró jelekkel” és „újkori rovás-ligatúrákkal” (átíró jelekkel), ami elengedhetetlenül szükséges a rovásírás és a latin betűs szövegek megfelelő, oda-vissza történő átírásához. E kiegészítések a két újkori hang mellett négy olyan latin betűt jelölnek, amelyek a mai latin betűs írásunk szerves részét képezik.
A gödöllői tanácskozás mérföldkő a rovás történetében. Az itt elfogadottak képviselik a magyar rovástársadalom alapvéleményét.

A további egységesítés céljából került megrendezésre Solton „Az egységes rovás” értekezlet 2012. április 21–22-én (az itt részt vevő 71 főből 12 fő volt jelen a gödöllői tanácskozáson is). Azt gondoljuk, hogy a Solton rendezett értekezlet építő javaslatokkal, további javító korrigálásokkal tökéletesíti a gödöllői döntések eredményeit. Erre jó példa a solti határozat 7. pontja („A zárt-E jeleként a Bél Mátyás-féle »Ö« jelet javasoljuk használni a jelenlegi íves »H« helyett.”). Ám a határozat 6. pontja jelentősen módosítja a gödöllői megállapodást („A magyar rovás-betűsortól idegen jelek, mint a DZ, DZS, Q, W, X, Y nem részei a magyar rovás-betűsornak, mely a Forrai Sándor által összeállított betűkből áll.”).

A Gödöllőn elfogadott, ám Solton törlésre javasolt „átíró jelek” véleményünk szerint fontosak lennének a szabatos latin betűs/rovásírás oda-vissza történő átíráshoz. Ám egyre több rovótársunk jelezte, illetve a mai napig is jelzi, hogy mégsem ért egyet ezzel a megoldással. Helyenként erős ellenérzésekkel találkozunk. Hiába hangsúlyozzuk, hogy ezek általunk megalkotott „mesterséges átíró jelek”, sokan nem értik ezeknek a jeleknek a jelentőségét. Így, vannak akik nem fogadják el e jelek használatát (többek között ellenzi Erdélyben Zomoráné Cseh Márta, vagy akár említhetjük Varga Géza nevét is). Ők azzal érvelnek, hogy ezek a jelek írásunk fejlődésének nem természetes következményei. Ezek az érvek is megfontolandóak és elfogadhatóak. Az ellenzők ezeket a jeleket összerovással kívánják megoldani, ami számunkra is egy áthidalható megoldást jelentene.

Miután a magyar rovótársadalom természetes elvárása az, hogy ősi írásunk minél hamarabb bekerüljön az Unicode rendszerbe, ezért testületileg a Szegedi Rovásírók Egyesülete úgy határozott, hogy leveszi a napirendről ezt, a rovó társadalmat aktuálisan legjobban megosztó témát. Ezzel is szeretnénk elősegíteni a mielőbbi szabványosítást. Bízva abban, hogy a többi szakmai kérdés orvoslásra lel.

Alapelvünk:

1. Ésszerű kiindulási alapként kezelni az eredeti, gödöllői „Élő rovás” tanácskozáson elfogadott egyezményeket, mivel Gödöllőn szakmai megállapodások születtek.
2. Továbbá, ezt kiegészíteni a solti „Az egységes rovás” értekezlet előre mutató egyezményeivel.

2. Az írás neve

A magyar nyelvben az „ír” és „ró” igék jelentése tágabb értelemben jelek rögzítése adott felületen. Az „írás” szó azt a műveletet rögzíti, amikor valamilyen felületre (papír, bőr, textil, de akár tojáshéj) valamilyen folyékony, megszilárduló, nyomot hagyó anyaggal jeleket, rajzokat, betűket rögzítünk.
A „rovás” szó klasszikus értelme szintén jelek (főképpen írásjelek, számok) rögzítése, arra alkalmas (elsősorban fa, esetleg kerámia, bőr vagy kő) felületen, többnyire véséssel, faragással, karcolással. A mai értelemben mindkét szó „írás” jelentéssel értelmezhető. A különbség csak annyi, hogy az írást a latin betűk, míg a rovást a rovásjelek használatára értjük.

Az ősi, nemzeti írásunk magyar elnevezése „székely–magyar rovás”, aminek angol megnevezése „Hungarian Script”. (A „székely” jelző megtartását azért tartjuk fontosnak, mert bár az egész történelmi Magyarország területéről kerültek elő rovásleletek, a legtöbb mégis Erdélyből, Székelyföldről maradt ránk. E név megtartásával tiszteletünket kifejezzük azon őseink előtt, akik ezt az írást a történelem viharain át életben tartva átmentették számunkra.)

A székely–magyar rovást nem szabad összekeverni semmilyen más hasonló, rovás jellegű írással! Ez az egyetlen olyan írásforma Eurázsiában, amely ugyanazon földrajzi helyen több ezer éve élő írásként jelen van, s melyet az erdélyi székelyek őriztek meg élő írásként napjainkig, és amely a magyar nyelvterületen ma is használatos.

3. Kortárs gyakorlat

Napjaink „rovásírói”, „rovói”, azaz a rovást használók három fő csoportba sorolhatók. Vannak, akik egyszerűen a latin betűk helyett használják a rovásjeleket a mindennapokban. Mások – a rovást magasabb szinten művelők – a rovás ősi szabályainak megfelelően már alkalmaznak betűösszevonásokat (ligatúrákat) és magánhangzó-kihagyásokat is. Végül pedig vannak olyan felhasználók is, akik e jelekkel művészi módon bánnak, s műalkotásokat hoznak létre belőlük.

Bármely csoportot vesszük is alapul, fontos, hogy egy-egy rovásjel megfeleltethető legyen az azonos hangértéket hordozó latin betűvel, hiszen mindkét betűsor a magyar nyelv hangjait rögzíti, csak más-más jelekkel. Ezt a feltételt teljesen kielégíti a Gödöllőn egyezményesen elfogadott és kiegészített jelsor.

Az élő rovásnak igazodnia kell, a mai magyar nyelvtanhoz és íráshoz. Azaz, a mai magyar nyelvállapotoknak megfelelő, jól használható, s mindenekelőtt felhasználóbarát rendszert kell kidolgozni.

4. A bogárjelek

Mivel a bogárjelek valamint a szó-, illetve szótagjelek értelmezése a mai napig megnyugtatóan nem tisztázott, de ennek ellenére nem kerülhető meg a kódolásuk, hiszen nem egy közülük akár szakrális jelentéssel is bírhat, írásunk történeti fejlődésének megdönthetetlen bizonyítékai. Ezért hangsúlyozottan fontos, hogy e jelek csak az eddigi történelmi környezetüknek megfelelő hangértékkel legyenek megjeleníthetőek. Amíg biztosat nem tudunk ezekről a jelekről, addig csak az eredeti, a történelmi emlékekben megmaradt – sokszor ma világosan nem értett – hangértéket rendelhetjük a szóban forgó jelek mellé. (Elfogadhatatlan, hogy a Nikolsburgi ábécében a „TPRUS”-ként meghatározott jel „ENT” formájú jelként van a tervezetben megjelenítve.)

Itt is a gödöllői egyezményre kell támaszkodni, ahol e jelek külön csoportban vannak kezelve, nem részei a rovás betűsornak (a hangokat rögzítő ábécének), azok közé nem keverhetőek. Így megjelenítésük, előhívásuk is azoktól különböző módon – esetleg bizonyos billentyűkombináció lenyomásával – legyen megvalósítható.

5. Kis- és nagybetűk

Fontosnak tartjuk a „nagyobb jelek” alkalmazásának lehetőségét, azzal a kitétellel, hogy a kis- és nagybetűk elsődleges tipográfiai (alapvető formai) jellemzői nem térhetnek el egymástól. Mindemellett szorgalmazzuk a rovásjelekkel készült könyvek kapcsán bevezetett középvonalra való orientálást. Ez azt jelenti, hogy a kis- és nagybetűk nem egy alapvonalon állnak, és méretben csak felfelé van közöttük eltérés, hanem a sor középvonalára van a betűk központja állítva, és így a nagybetűk lefelé és felfelé is eltérnek a kisbetűk méretétől.
Ez az íráskép közelebb áll a rovás eredeti, faragott jellegéhez, és esztétikailag is kellemesebb élményt nyújt. Elvárás viszont, hogy minden kisbetű és minden nagybetű a saját csoportján belül azonos magasságú legyen. (Jelenleg ennek nem felelnek meg az 10C93, 10CD3 és az 10C8B, 10CCB kód alatt szereplő jelek.)

6. Az ö-ő és ü-ű betűk jelölése

A címben szereplő magánhangzók esetében sem a gödöllői, sem a solti megállapodás nem felel meg a szakmai elvárásoknak. Ez a téma már Gödöllőn sem nyert végleges megoldást, a kérdés nyitott maradt. Hasonlóképpen történt ez Solton is. Megjegyzendő, hogy az „ő” jelét a Gödöllőn jelenlévők, illetve, egy, az interneten szerveződő csoport, a „Magyar Rovásírók Közössége”, egy külön vita lefolytatása után már 2009. január 27-én közös megállapodással lecserélték (az aláírók között volt a két legnagyobb rovásiskola, a Forrai S. Rovásíró Kör, az ÓMT Rovásírás Szakosztálya, továbbá Szegedi Rovásírók Egyesülete és a későbbi Rovás Alapítvány képviselői is). Ám ez sem jelentett végleges és megfelelő megoldást.
Az „ö-ő” és „ü-ű” magánhangzók későbbi „jövevények” a magyar nyelvben. Ebből kifolyólag e hangok rovásjeleinek használata a legkiforratlanabb. Az N4268R dokumentum (a kódolás vonatkozásában lényegében ugyanezt tartalmazza a legutolsó javaslat, az N4374R dokumentum is) igyekszik a történelmi hűséghez igazodni. Ám ennek ellenére, mégis több nagyon zavaró elemet jelenít meg e két hangpár vonatkozásában, melyek mind akadályozzák a mindennapi használatot.

• A négy hangra az N4268R dokumentum 8.1. pontja négy jelet sorol fel, ám mindegyiket rövid hangzóként, ugyanakkor csupán az őket tartalmazó lelőhely – emlék – alapján különbözteti meg.
• Ezen felül a felhasználó számára lehetőséget biztosít két jel hangértékének (ö/ü) felcserélésére is. Ez végzetes káoszt eredményez.
• A dokumentum 9. pontjában bemutatott jelsor már két rövid „ö”, és egy hosszú „ő” jelet tartalmaz. Azaz három jel jelenik meg két hangra. Az „ü” vonatkozásában pedig két rövid „ü” mellett nincs a hosszú hangzónak jele. Ez is jelentősen nehezíti, illetve ellehetetleníti a mindennapi használatot.

Az „ö” és „ü” hangok hosszúsága jelentésváltoztató hatású. Néhány példa: öt–őt, tör–tőr, örült–őrült, tüzért–tűzért, füzet–fűzet, stb. Tehát, semmilyen körülmények között nem engedhető meg, hogy ne legyen konkrét és meghatározott jele külön a rövid és külön a hosszú „ö-ő” és „ü-ű” hangoknak. Az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy egy rovásjel – a felhasználó által meghatározottan – vagy „ö”, vagy „ü” legyen.

E hangok kérdésében a nagy rovásiskolák is némileg bizonytalanok. Ez annak a következménye, hogy a fellelhető emlékek hangértékcserét mutatnak (a XX. század elején két rováskutató, Dr. Német Gyula turkológus, akadémikus, nyelvész és Dr. Sebestyén Gyula néprajztudós sem tudtak egyezségre jutni a jelek valódi hangértékének vonatkozásában).

Sólyom Ferenc tanár, rovás-kutató rovótársunk azonban jelentősen elmélyedt e téma tisztázásában. Alapos és mindenre kiterjedő tanulmányt készített, mely egyértelműen mutatja, hogy mikorra tehető a jelek felcserélődése, és milyen okokra vezethető vissza. Kutatásainak eredménye az „Élő rovás” kötet második kiadásában, valamint az „Az egységes rovás” című kiadványban olvasható. Sólyom Ferenc már Gödöllőn felvetette a rendezés kérdését. Ám ez nem történt meg. Sajnos a probléma Solton sem kapott megfelelő figyelmet, és nem született megoldás.

Ismerve és figyelembe véve Sólyom Ferenc alapos kutatásainak eredményeit, messzemenően támogatjuk az általa ajánlott jelek és hangértékek végleges rögzítését. Ezzel a változtatással, egy csaknem évszázados probléma végére kerül megalapozott és hiteles válasz. Ennek elmulasztása csorbítja a jelek eredetiségének megőrzését.

7. A jelváltozatok alkalmazása, jelsorrend

A rovásjelek vonatkozásában ugyanarra a hangra több eltérő rajzolatú jel is fellelhető. Ez az írás széleskörű elterjedéséről és a magánhangzó-ugratások (magánhangzó-kihagyások) rendszeres alkalmazásáról tanúskodik. A magánhangzó-kihagyásokat bizonyítja az is, hogy nagyobb számban jelennek meg eltérő jelváltozatok a magánhangzók, mint a mássalhangzók esetében.
Az eltérő jelalakok alkalmazása következtében alakultak ki a különböző rovásiskolák, melyek közül a két legnagyobb 2008. július 12-én megegyezett a jelformák vonatkozásában. Ezt erősítette meg a gödöllői egyezmény.

Szakmai szempontból, a mindennapi használat vonatkozásában nagyon fontosnak tartjuk, egy egységes alap jelsor rögzítését, mely mindenki számára ajánlott. Ám mindemellett nagyon fontosnak és szükségesnek tartjuk az egyéb jelváltozatok megjeleníthetőségét is. Ezeket azonban csupán megjelenésükben kell elkülöníteni (mint a latin betűk esetében Times New Roman, Arial, Rockwell, Onyx, stb. betűsorokat), a billentyűkiosztás ugyanaz marad. E jelkészleteket a fellelhető emlékek szerinti csoportosításban tartjuk megfelelőnek megjeleníteni, mint például „Rudimenta”, „Nikolsburgi”, „Rovásbot”, „Patakfalvi”, „Forrai”, „Magyar Adorján”, „ÓMT”, stb. Ezzel közelebb kerül a számítógépes rovás a történelmi hűséghez.

Az alap jelsorba (ábécébe) az egyéb történelmi jelek, „jelváltozatok” beemelése nem célszerű, sőt határozottan zavaró, és a mindennapi használatot nagymértékben nehezíti.

Az alap jelsor sorrendjének a latin betűs ábécénk sorrendjét tartjuk kívánatosnak, azzal a kitétellel, hogy előhíváskor (gépeléskor) célszerűnek látjuk elkülöníteni a szó-, szótag-, és bogárjeleket, valamint a számjeleket.

Az alap jelsor egy magánhangzóval és egy mássalhangzóval bővebb, mint a latin betűs ábécénk. Ezek a „zárt-E” és az „aK” jelek. Ezekre a jelekre azért van szükség az alap jelsorban, mert az írás során többlet-információt hordoznak.
A „zárt-E” olyan hangot jelöl, amelyet az emberek a magyar nyelvterület ¾-én még használnak, csak a magyar nyelv latin betűkkel való lejegyzésére történő áttérés folyamán, mint leírt jelet, elvesztettünk. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezek nem csupán tájnyelvi hangot megjelenítő betűk, hiszen egymástól eltérő tájnyelvek is használják – esetlegesen más hangértékkel (például az Alföldön „ö”), de – azonos jelentésmódosító tartalommal. A nyolc fő nyelvjárási területünkből hat használja a „zárt-E”-t, vagy az ennek megfelelő hangot. A rovás jelsorban történő megtartása által visszakapunk olyan elveszett tartalmakat, mint például a mára már csupán egyféleképpen írható szavak jelentésváltozatai.

A „mentek” szó jelentésváltozatai:

• mentëk – éppen megmentek valakit
• mëntek – ők korábban mentek valahova
• mëntëk – jelenleg ti mentek valahova
• mentek – régi pesti tájszólás, tkp. mentesek valami alól

A „mered” szó jelentésváltozatai:

• mered – felfelé áll
• merëd – kimersz valamit, bátorkodsz (meg mersz tenni valamit)

A „vetette” szó jelentésváltozatai:

• vetëtte – elvetette a magot, bevetette az ágyat
• vëtette – megvetetett valamit, levetetett valamit

Nagyon fontosnak tartjuk a „zárt-E” jelenlegi tervezetekben szereplő jelének a módosítását is. Mint tudjuk a rovásírásban ugyanannak a hangnak a jelölésére alkalmazunk íves, és a faragáshoz jobban alkalmazható szögletes jeleket is. A jelenlegi beadványok a „H” és a „zárt-E” jelölésére ugyanannak a jelnek a szögletes és íves változatát alkalmazzák. Ez a hasonlóság zavaró és nagyon megtévesztő. E probléma megoldására a Szegedi Rovásírók Egyesülete javasol egy történelmileg hiteles és rovásemlékekben szereplő jelet. Bél Mátyás (1718-ból származó) jelét, melyet ő „ö” jelként jelenített meg. Az Alföld nagyobb részén a „zárt-E”-t „ö”-nek ejtik, és a jel formailag mind az „ö” és mind az „e-é” rovásjelekhez kapcsolható.

Tehát javasoljuk az 10C8A és az 10CCA kód alatt szereplő zárt-E jelenlegi jelét, a fenti képen látható jelre cserélni.

Az „aK” jele a szövegemlékekben számos helyen előfordul, ám – a különböző rovásiskolák véleménye szerint – eltérő (részben vélt) információtartalommal. Ennek ellenére használata a mai, mindennapi rovásban jelentős és csaknem minden rovást oktató csoport használja. Mindemellett az egyik legfontosabb rovásemlékünk, a Nikolsburgi ábécé része. Ezért véleményünk szerint az alap jelsor részét kell, hogy képezze.

A SZER által javasolt jelek a következőek:

Alap jelsor:

Bogárjelek és kísérőjelek:

Megjegyzés: Az N4268R (és az N4374R) dokumentum táblázatából hiányzik néhány kísérőjel. Az „ANT”, „MB”, „NAP”, „NB” valamint a „TPRU”. Továbbá a „TPRUS” jel „ENT”-ként van megjelölve. Az 10CB1 és 10CF1 kód alatt szereplő „TPRUS” jel sem nem „ENT”, sem nem a „ternperius” rövidítése.

Jelváltozatok:

Ide tartoznak a „Rudimenta”, „Nikolsburgi”, „Rovásbot”, „Patakfalvi”, „Forrai”, „Magyar Adorján”, „ÓMT”, stb. típusú történelmi jelsor-változatok.

Összegzés

Néhány mondatban, kivonatosan összegezve a szakmai véleményünk alapgondolatai:

1. Rendkívül fontosnak tartjuk a rovás jelsor számítógépes rendszerekben való egyetemes használatának mielőbbi lehetővé tételét.
2. Véleményünket csupán a felhasználói oldalt érintő szakmai szempontok alapján fogalmaztuk meg.
3. Kérjük kiindulási alapként kezelni az eredeti, gödöllői „Élő rovás” tanácskozáson elfogadott egyezményeket, hiszen Gödöllőn szakmai megállapodások születtek.
4. Kérjük továbbá, ezt kiegészíteni a solti „Az egységes rovás” értekezlet előre mutató egyezményeivel.
5. Nemzeti írásunk neve magyarul „székely–magyar rovás”, angolul „Hungarian Script”.
6. A székely–magyar rovást nem szabad összekeverni semmilyen más hasonló, rovás jellegű írással! Ez egy önálló, élő, más rovás jellegű írásoktól elkülönülő, kizárólag a magyarokra jellemző írás.
7. Az élő rovásnak igazodnia kell a mai magyar nyelvtanhoz és íráshoz.
8. A „bogárjelek” nem részei a rovás betűsornak (ábécének), így azok közé nem keverhetőek, ezért megjelenítésük, előhívásuk is azoktól külön csoportban legyen megvalósítható. A jeleket az emlékekben talált hangsorként szabad csak kódolni.
9. Fontosnak tartjuk a „nagyobb jelek” alkalmazásának lehetőségét, azzal a kitétellel, hogy a kis- és nagybetük elsődleges formai jellemzői nem térhetnek el egymástól, illetve a nagybetűk a jelsor középvonalára legyenek orientálva, továbbá, hogy a csoporton belüli jelek magasságának azonosnak kell lennie.
10. Az „ö-ő” és „ü-ű” magánhangzók jeleit kérjük a mai leghitelesebb kutatási eredmények szerint módosítani, azaz, cserélni.
11. A billentyűzeten az alap jelsor jeleihez hasonlóan legyen előhívható a „zárt-E” javított jele, valamint az „aK” jel.
12. Külön előhívhatók legyenek a jelentősebb rovásemlékek jelváltozatai, mint például a „Rudimenta”, „Nikolsburgi”, „Rovásbot”, „Patakfalvi”, „Forrai”, „Magyar Adorján”, „ÓMT”, stb. típusú történelmi jelsor-változatok.
13. Kérjük, hogy a billentyű-kiosztáskor legyen figyelembe véve, hogy a szó-, szótag- és bogárjelek, valamint a rovásszámok nem részei a hangokat rögzítő alap jelsornak, ezért azoktól eltérő billentyűkombinációval legyenek előhívhatók.

Mindezek figyelembe vételével kérjük a MSZT Munkabizottságát, hogy a változtatásainkat támogassa a rovás szabványosítási eljárás folyamatában. Elképzelésünk szerint ezek a többség számára kedvezőek lesznek, ezáltal az elkészült jelsort nagyobb haszonnal tudjuk alkalmazni, mint a Testület által eddig támogatott megoldást.

Szeged, 2013. március 8.

A SZER nevében tisztelettel:

Deák Dezső
elnök, Szegedi Rovásírók Egyesülete