Csíkszentmártoni felirat 1501-ből

Az eredetileg talán kőbe vésett templomfeliratról az 1751 és 1770 közötti évek valamelyikében pusztító tűzvészt követően már nem tudunk, azonban előtte két másolat is készült róla. A szöveget kétkezi munkások rótták, így akarván megörökíteni a templomuk újjáépítését. Ez a felirat is arról tanúskodik, hogy a hétköznapi szakmákkal rendelkező emberek is tudtak róni, annak ellenére, hogy akkor már fél évezrede a latin-betűs írás volt intézményesítve.

A képen Bod Péter 1751-es olvasatával kiegészítve látható a marosvásárhelyi másolat. [Sebestyén 1909, 108.kép.] (A négy pontot tartalmazó elválasztás vélhetően az íráshordozó szélességéből adódhatott.) Fischer Károly Antal 1899-ben így olvasta el: URNaK MeGeTTIG FOGVÁN / ÍRNaK eZeRÖTSZÁZEGY eSZTeNDŐBeH / MÁTYÁS, JÁNOS, eSTYáN / KOVÁCS CSINÁLTaK. MÁTYÁS MeSTeR / GeRGeLY MeSTeR CSINÁLTÁK. Értelmezése szerintem: Az Úr (születése) mögött eltelt időben, attól fogván… ma egyszerűen úgy mondanánk: Krisztus után írt 1501-es esztendőben Mátyás, János, István kovácsok csinálták (s külön kiemelve a két mestert) Mátyás és Gevgely (?) mesterek is csinálták (a GERGELY szóban az „R” betű helyén egy feje tetejére állított „V” betű látható).

Konstantinápolyi feljegyzés 1515-ből

Ezeket a sorokat Keteji Székely Tamás írta a török követségi szállás istállójának külső falába beépített egyik fehér márványlapra. Arról panaszkodik benne, hogy őket – a Bélai Barlabás által vezetett magyarországi királyi követeket – Szelim szultán egyszerűen fogságba vetette, az istállóba záratta be két esztendőre. A feljegyzést 38 év múltán Dernschwam János követ másolta le. Képünk az eredeti Dernschwam-féle másolatot mutatja [Forrai: Az ősi magyar rovásírás…]. A rovó a szövegben összerovásokat alkalmazott (itt aláhúzva), és ahol csak lehet, az „E” jelet kihagyta, ezzel is rövidítve az írást. Olvasata (balról-jobbra!): eZeR ÖCÁZ TIZeNÖT eSZTeNDŐBeN IRTáK eSZT, LÁSZLÓ KIRÁLY ÖT KeVeTéT JÁRATTÁK ITt, / BILAJI BaRLABÁS KeTtő eSZTeNDeJIK ITt VALT, NeM TŐN CSÁSZÁR, KeTeJI SzéKeLY TaMÁS IRTÁN eSZT, SzeLiMBÖK CSÁSZÁR ITtTéBeN SZÁZ LÓVAL.

Dálnoki templom felirata, valószínűleg 1526-ból

Az 1977-es romániai nagy földrengés következtében az erdélyi Dálnok község (ma Kovászna megye) református templomának falai erősen megrongálódtak, így került elő a felirat a vakolat alól. Eredendően a frissen vakolt falba vésték bele, és a vájatot okkersárga festékkel töltötték ki. Forrai Sándor szerint keletkezése 1526-nál korábbi lehet, több jele ősi kapcsolatot mutat a szkíta és a nagyszentmiklósi jelekkel.

Olvasata Zomoráné Cseh Márta szerint: „Add reggelre Édes Asszon képem Istennek”. Ehhez a reggeli fohászhoz magyarázatként hozzáteszi, hogy az Édes Asszon, az Ős Boldogasszony kell legyen, aki a „képemet”, jelképemet kell a Teremtő Istennek ajánlja. Megjegyzi még, hogy a tartalma tagadhatatlanul megegyezik a tatárlakai agyagkorongon rögzített reggeli fohásszal.

Rudimenta (elemi ismeretek) rovástankönyv 1598-ból

Idáig úgy tudtuk, hogy a Rudimenta szerzője Thelegdi János római katolikus főpap. Azonban a 2012-ben írt főiskolai szakdolgozatában Szabó Ildikó alaposan utánanézett ennek s kiderítette, hogy Thelegdi János életéről nem tudunk semmit. Vékony Gábor szavaival élve: személye azonosíthatatlan. Minden életrajzi adat pusztán találgatás. Amit biztosan tudunk, azt ő maga mondja el művében. Szabó Ildikó állítása szerint a mű előszavát író Baranyai Decsi János volt az, aki a Thelegdi János álnév mögé bújt. A humanizmus alkotói gyakran rejtőztek álnév mögé, akkoriban terjedt el a költői álnevek használata. A dunántúli származású Baranyai Decsi János (1601-ben, alig harminc egynéhány éves korában meghalt) a nagy humanista történetíró nemzedékhez tartozott, külföldi tanulmányai után 1593-tól a marosvásárhelyi református iskolában tanított, s az iskola rektora volt. Toldy Ferenc így írt róla: „Hazánk XVI. századbeli egyik legtudósabb, míveltebb és munkásabb, s tán legszellemesb és legtöbb oldalú írója.”

A Thelegdi névválasztással is a rovás régiségét igyekezhetett kifejezni, hiszen az Udvarhely környékén élő telegdi székelyek – nevük a Bihar megyei (Mező)telegdből ered – körében a feltűnően sok rovásfelirat előkerülése azt sejteti, hogy a telegdi székelyeknél a rovás használata régebben alakult ki és mindig is gyakoribb volt, mint a székelység többi részénél.

A szerző 1598-ban azzal a céllal készíthette a tankönyvet, hogy a magyar ősi írás újból elterjedjen, mert átlátta, hogy a fogyatékos latin-ábécével a magyar nyelv szépségét visszaadni nem lehet. Ez a latin nyelvű kéziratos rovástankönyv közli a székely–magyar rovás ábécéjét, majd a betűk kiejtését és az írás szabályait tárgyalja. A mű teljes címe: „Rudimenta, azaz a hunok régi nyelvének elemei”. Ebből is látszik, hogy az ő korában még közismert volt a hun–magyar azonosság, sőt a szkíta elődökről a könyvhöz írt bevezetőjében ezt a mondatot adta a „tanára” szájába: „Midőn nekem a minap a scytha ábécét átnyújtottad…”. Műve Marosvásárhelyen íródott és csak kéziratos másolatokban terjedt el. Közülük ma is több példánya ismert (a képen a fogarasi másolat látható). [Szabó Ildikó: Thelegdi János és a székely-magyar rovásírás, szakdolgozat, Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 2012]