2012 tavaszán Solton összejöttünk, s ennek felhatalmazásával tettük a dolgunkat az MSZT-ben. Tudom, június 7-e volt, amikor Tisza Andrással és Szilágyi Lacival együtt ott voltunk a számunkra első ülésen. Szavazatunkkal a solti értekezleten elhatározottak szerint döntöttünk. Ez nagyjából másfél éve volt. Most várjuk a végszavazást, ami esetleg hónapok kérdése és meglesz a szabvány ősi magyar írásunk ügyében.
Old Hungariannak hívják. Öreg Magyarnak. Aki öreg, az még nem halt meg, tehát az Old Hungarian-t kihalt írásnak mondani téves dolog.
Mit tartalmaz? Azokat a jeleket, amiknek a beadásában még nagy egyetértés volt 2008-ban magyar körökben. A ránk hagyományozott jelkészletből áll, mind a 38 hangunkra, sőt a zárt E-re is van benne rovásjel. S mit nem tartalmaz? Hát az idegen betűkre (DZ, DZS, X, Y, Q, W) megcsinált jeleket. Tegyük hozzá, hogy a nyilvánosság elé tolt ezen jelek nem felelnek meg az összerovás szabályainak sem (kivéve: W, DZ)!
Ki a szabványtervezet beadója? Igen, az a Michael Everson, aki 2008-ban eljött Magyarországra az USA-ból, hogy megszólítsa az itt rovással foglalkozókat, hogy legyen már benne az ősi magyar jelkészlet is a számítógépes világban. Everson azokkal a jelekkel adta be tervezetét, amiket az itteniektől kapott.
Nem sokkal ezután aztán megszólíttattunk, hogy a magyar írásra magyar beadvány szülessen már! Gödöllőn ezt még meg is szavaztuk. Ez volt aztán a szabványtervezet, ami sehogy sem akart előrébb jutni. 3 és fél év nyűglődés után aztán saját kezünkbe vettük a szabványosítás magyarországi alakítását. Az amerikai születésű Everson indítványát támogattuk, mert – mint ahogy már utaltam rá –, azt a jelkészletet tartalmazta, amiben 2008-ban még megvolt az egyetértés a ma már ellenérdekeltté vált felek között is. Ezzel aztán teret adtunk annak a népámító szövegnek, hogy magyar ügyet nehogy már egy amerikaira bízzunk! Ez a demagógia persze kizárja azt a bölcsességet, ami így hangzik: a gyümölcsfa a terméséről ismerszik meg.
Nem állhatom meg, hogy ide ne hozzam Marsigli példáját. Itáliai születésű, osztrák zsoldban álló hadmérnökként talált rá a botnaptárunkra, s hál’ Istennek lemásolta azt, így mentette meg az utókornak. Akkor most csak azért, mert Marsigli nem tudott magyarul, dobjuk ki ezt a jelentős rovásemlékünket? Michael Everson szabványosítási szakemberként tisztességes munkát végzett és végez rovásírásunk szabványosítása során. A szabványosításra váró jelkészlet megtekinthető a világhálón.
Addig, amíg számítógépeiken nem írhatnak ősi jeleinkkel az emberek, addig mindenféle mendemondára van lehetőség. Mindenkinek lelke rajta, hogy mit mond róla előzetesen. Az általunk támogatott jelkészlet leginkább hangoztatott „hibája”, hogy nem elég modern, mert nem tartalmazza azt a fránya 6 idegen jelet, és ezért nem kompatibilis, nem egyeztethető össze a mai latin ábécével, nem lehet vele minden latin betűt átírni. Ehhez még rendszerint az 1 100 éves latin-betűs hagyományt is hozzáteszik, csakhogy az idegen jelek szükségességét megindokolják ezzel.
Kikívánkozik belőlem, hogy a Kárpát-medencében 1920-ban idegen szívűek átírták országunk határait és nyilván az utódállamok érdekében ma is az áll, hogy ez az állapot legyen, amit lehetőleg „kompatibilissé”, szalonképessé kellene tennünk. Tudom, hogy ez a példa is – mint mindegyik – nem teljesen tudja lefedni a mondanivalót, de sokan vannak, akiknek jól jön az, ha a világ legrégebbi jelkészletéhez hozzáragadhat az 1 100 év hangoztatása. Megjártuk ezt a történelemoktatás terén is, hiszen az 1 100 évvel ezelőtti államalapítást sokan már azzal azonosítják, hogy a magyarság akkor lett ide beüldözve a Kárpát-medencébe.
A mi gyökereinkre csak mi tudunk vigyázni, egyébként ez senki másnak nem is áll érdekében!
Abból is tudom, hogy jó úton járunk, hogy ha belegondolok: éppen két évvel ezelőtt még nem tudtuk, hogy mi vár ránk szabványosítás terén, s mégis sokan lettünk, egymásra találtunk, olyanokkal is összehozott a sors bennünket, akik támogatni is hajlandók voltak a szabványosítás ügyét, még úgyis, hogy zsebbe kellett nyúlni, hiszen a Szabványügyi Testületi tagságnak éves díja van. Köszönöm nekik innen is a támogatást és a kitartást. Külön köszönöm a Világszövetségnek, hogy mozgósítani is képes volt tagjait, mert nekik is fontos volt ősi írásunk sorsa.
Összegzésül elmondhatjuk, hogy azt a jelkészletet fogadta be az ISO/IEC nemzetközi szabványügyi szervezet ősi magyar jelkészletként, ami teljes mértékben megfelel annak az örökségnek, amit őseinktől kaptunk. Hangsúlyozom, hogy a mi őseinktől, mert ebben sem szorulunk másokra. Nem kell nekünk idegen tollakkal ékeskednünk. Most már abba a helyzetbe hoztuk magunkat, hogy ez az örökség kerül majd a világ számítógépes rendszerébe.
Ahogy mondani szoktuk a saját felelősségünkre rámutatva: a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsönbe! Azt hiszem ezt elmondhatjuk ősi írásunkra is. A rovásbetűinket is az unokáinktól kaptuk kölcsönbe és úgy kell azokra vigyáznunk, nehogy adósságot csináljunk az utódaink felé! Most elmondhatjuk, hogy a szabványosítás terén, közös összefogással sikerült elkerülnünk, hogy adósságot hagyjunk az unokáinkra…, de hát ez a legkevesebb, amit megtehetünk értük.
Ennek felelősségét átérezve köszönöm mindenkinek, aki részt vállalt ősi írásunk szabványtervezetének sikerre vitelében!
Isten áldásával,
Szondi Miklós
0 hozzászólás