Mi múlik rajtam a földi létben?

Szerző: | 2022.06.27. (hétfő) - 21:18

Mi múlik rajtam a földi létben?

mi múlik rajtam a földi létben?

„Az a hit, amelyet nem támaszt alá értelem, az babona!” Hang – 2430.

Hitben élő ember vagyok. Az itt csokorba szedett tények méginkább megtámasztották hitemet. Jó lenne tudni: Te hogy leszel ezzel, kedves Olvasó, ha elolvasod e rövid írást?

Neumann János matematikusról, a számítógép atyjáról tudjuk, hogy ő a gondolkodása felől közelítette meg a hitét, s erre jutott: „Ha úgy élek, mint Krisztus tanácsolja abból bajom nem lehet, akkor sem, ha nem igaz a feltámadás, de ha igaz, és nem, úgy élek, ahogy az Evangélium tanítja, abból óriási bajom lehet.”

Akkor kezdem az eszmefuttatásomat: Egy olyan bolygón élek nyolc milliárd magammal, ami másodpercenként 30 km-t tesz meg a Nap körüli pályáján, s eközben még fordul is másodpercenként fél kilométert. Mily kicsiny része lehetek én a Föld felszínének, ha mindebből semmit nem érzékelek, pedig ez a száguldás majdnem négyszer gyorsabb, mint egy kilőtt puskagolyó, s közel kilencszerese a levegőben terjedő hang sebességének! Itt élek, ebben a száguldó anyagrengetegben úgy, hogy mindebből semmit nem érzékelek, s közben nyugalomban élhetek.

Ma reggel is kivilágosodott, mert fölkelt a Nap, ami nem rajtam múlott. Az sem rajtam múlott, hogy fölébredtem az éjszakai öntudatlan állapotomból (ha én szabályoznám, ahhoz öntudatosnak kellene maradnom az alvásom idején). Megállapíthatom, hogy lélekzem, s ez most is irányításom nélkül megy, mint ahogy az történt az öntudatlan állapotomban is. S végre meghozhatom első döntésemet: „Fölkelek az ágyból!” Ehhez megvan a testem, ami már a földi életem első évtizedeiben kifejlődött, úgy hogy csak néhány éves koromban fogtam föl, hogy én növekszem. Tudatosságom nélkül ment mindez, s mégis megtörtént testem teljes kifejlődése és működőképessége. Hát ez sem rajtam múlott.

Az ágyamból fölkeléshez tehát adott a szándékomon kívül felépült testem, s adott az az erő is, amivel mindezt megtehetem. Ezt az erőt nem nekem kell előállítanom, ez mindig rendelkezésemre áll, nekem csak működtetnem kell. Tehát van egy ajándékként kapott testem, amit „eszközként” bármire használhatok, s ehhez mindig kapok erőt is, amivel ezt megtehetem. Az én dolgom: mindezek használata. Az a példa jut eszembe, mikor autóval akarok közlekedni. Ehhez kell maga az autó, s üzemanyagot is kell beletölteni. Ezek egyikét sem tudom én előállítani, ezért elfogadom, hogy csak készen tudok hozzájutni és a benzinkútra is oda kell vele állnom. Az autó csak akkor tud megmozdulni, ha valaki elindítja. No, ez az ami múlik az autóvezetőn, mint ahogy a testem esetében rajtam!

Kikelek az ágyból, s megállapíthatom, hogy a testem végrehajtja, amit akarok. Már ösztönös mozdulatokkal megy az ajtó felé, s jólesik, hogy elgémberedett részeit megmozgatom. A wc az első utam, mert egész éjszaka működött az emésztésem, s így a vizeletkiválasztásom is. S minderről mit sem tudtam alvás közben! Majd a konyhába tartok, ahol megiszom az első pohár vizemet. A pohár az emberi leleményesség szülöttje, de annak alapanyagát készen kaptuk a természettől, s a tüzet is, ami kellett az előállításához. A csapból belécsurgatott víz is a Föld terméke, még ha egyre inkább szükséges is megtisztítanunk. Térdeim „megkenésére” csinálok néhány guggolást, s közben eszembe jut, hogy dobog a szívem. A döntés, hogy guggoljak, az enyém volt, de a szívemet nem én dobogtatom!

Teázással indítom a napot. Milyen nagy ajándék, hogy az udvarunkon (leginkább gyomnövényként!), s a kertünkben önmaguktól termett növények leveleit beleáztathatjuk a fölmelegített vízbe, s ezzel pótolhatjuk az éjszakai folyadékveszteséget! Később, az asztalon lévő almát választom tízórainak (végre, egy újabb döntésem!). A természettől készen kapott almába most beleharapok a testem részeként kapott fogaimmal, s rágás után ösztönös nyeléssel a gyomromba juttatom, hogy folytatódhasson az emésztés folyamata, ami már megint nem rajtam múlik.

Folytathatnám a napom ismertetését, amiből láthatóan az jönne ki, hogy készen kapott ajándékokkal „játszhatok” kedvem szerint egész nap. Minél hosszabban folytatnám a sort, annál inkább látszana, hogy milyen nagy kegyelmet kaptunk azokkal a földi ajándékokkal, melyek létezése nem tőlünk való, nem rajtunk múlik. S bővül még a kör, ha arra gondolok, hogy akár a mai napon hova sodor el a sors, s ott kikkel találkozok majd, akiket nem tervezhettem be, s hogy ezekből a találkozásokból akár életreszóló kapcsolatok is kialakulhatnak. Ezen helyzetek létrejötte sem rajtam múlik.

Ha jól belegondolok, a földi életem feltételeit illetően ugyancsak kiszolgáltatott helyzetben vagyok, s mindezek ellenére mégis tudom magamat jól és biztonságban érezni! Miért is? Mert a mindennapjaimban már megtapasztalhattam, hogy mindig számíthatok ezen feltételek meglétére, annak ellenére, hogy azok nem rajtam múlnak. A megteremtésem sem rajtam múlott, azt a Teremtő akarta. Biztos vagyok benne, hogy ebből az egyoldalú (akkor még nem is lehetett másként!) vállalásából felelősen következik az Ő jelenlegi gondoskodása is – ha most éppen az Ő tékozló fiaként is vagyok itt a Földön. Az Ő nagylelkűségeként élem meg, hogy – mintegy biztosítékként – a természet törvényeiként jeleníti meg a segítségét. Köszönöm ezt a kiszámíthatóságát!

Az elmúlt, több mint hatvan földi évemben megtapasztalhattam, hogy mindig számíthattam Őrá (mikor még nem is tudtam, hogy Ő éltet engemet is). Minden nap fölkeltette a Napját rám is, hogy ezzel új esélyt adjon a Hozzá-, a hazatalálásomnak. Azóta is egyfolytában dobogtatja a szívemet, hogy a testem a természetének megfelelően tudjon működni. S emellett megadta a szabad akaratot, hogy dönthessek ahogy akarok. Végtelen szeretetének ismérve, hogy mindenkor hagyja, hogy az Ő általa biztosított „játékszerekkel” úgy játsszak, ahogy akarok. Használhatom a földi életemet a szeretetben való növekedésre, vagy éppen ellenkezőleg. Ezt a döntést rám bízza, s annyira szeret, hogy ha rosszul döntök, kapok Tőle mindig újabb esélyt. Bertha Duddén keresztül így biztat bennünket: „Csak tudnátok hinni a hozzátok való mérhetetlen szeretetemben, amely nem akarja, hogy szenvedjetek.” – 8073. „Mennyire gondtalanul, és minden nehézség nélkül tehetnétek meg a földi utat, ha mindig csak Velem akarnátok járni.” – 4572.

Úgy tudom összegezni, hogy a földi létet lehetővé tevő feltételeket tőlem független dolgok teszik ki, és én csak a használati lehetőséget kaptam meg. Így van ez időtlen idők óta, s tudhatjuk: így lesz ez holnap, meg utána is, aminek bizony kísérője és kísértője tud lenni bennünk az aggodalom. Ismerjük az Evangéliumból is, hogy ne aggódjunk a holnap miatt, az majd gondoskodik magáról. Viszont csak azóta tudok ennek az állításnak igazán helyet adni a szívemben, mióta a fent ismertetett gondolatmenettel rájöttem, hogy milyen mérhetetlenül ki vagyok szolgáltatva a Teremtőmnek. Ez a felismerés fölszabadító érzést szült bennem, ugyanis beláttam: amilyen mértékű ez a kiszolgáltatottság, éppen olyan mértékben számíthatok a mindennapjaimban az Ő Atyai gondoskodására. Milyen szépen üzente ezt nekünk Bertha Duddéval, mikor így fogalmazott: „Minél jobban bíztok Bennem, segítségem annál nyilvánvalóbb lesz, mert már nem lesznek korlátai.” – 8865.

A földi életet hasonlíthatjuk egy folyón való csónakázáshoz. IsTEN (a TENger) felé hömpölygő élet folyóján a „csónaklétemmel” kaptam lehetőséget, hogy visszajuthassak Őhozzá. Ha csak dagonyázok a parton, a folyó akkor is halad, s vele elfolyik a földi időm. Becsónakázhatok a sodrásba s szabad akaratomból evezhetek akár az áramlással szemben is, de akkor a sok munka ellenére is helyben maradok, s elégedetlenkedhetek az életemmel. S dönthetek úgy is, hogy elfogadom a folyó sodrását, s azt mondom: „legyen meg a Te akaratod”. Így teszek, ha tudom, hogy az Isten csak jót akar nekem, s hogy a végcél a Vele való egyesülés, mint ahogy az minden folyóval történik amikor eléri a tengert. Hagyom, hogy a csónakomat vigye a sodrás, s csak az egyensúly megtartására kell ügyelnem. Van mire figyelnem, mert a folyó tele van csónakokkal. Ha ütközünk, az mindnyájunkat visszafogja a haladásban. Viszont ha az EGY felé haladók még össze is kötik csónakjaikat, az segít az egyensúly megtartásában, az Ő Útján való járásban.

Tehát végül mi is múlik rajtam? A földi élet feltételeinek biztosításában semmi! Mindössze arra kaptam lehetőséget, hogy az akaratomat szabadon használhassam, s megválaszthassam a hozzáállásomat a világhoz. Másként fogalmazva: mindössze annyi a dolgom, hogy ne legyek korlátja az Ő szeretetének. Ne korlátozzam Őt abban, hogy segítségével járhassam a sorsutamat. Ezt így fogalmazza meg a Hang 276. levelében: „Sorsod egy olyan kétfülű kosár, melynek egyik fülét Én, a másik fülét pedig te fogod. Így megyünk együtt egy olyan kirakatokkal szegélyezett úton, melyen hol te, hol Én rakok kosárkádba értékelendő anyagokat.” Tőle kaptam azt a kétfülű kosarat, ő kínálja az Utat – ami egyben Ő Maga –, a kirakatokat is Ő rendezte be, nekem csak lépést kell Vele tartanom, miközben elég ha csak a kosár egyik fülét emelem. Hogy mi múlik rajtam? Hála Istennek, csak ennyi! Köszönöm a kegyelmet, hogy csak ennyi múlik rajtam!

S végezetül még egy biztató idézet Tőle, Duddén keresztül: „Ha bensőséges kapcsolatban maradtok Velem, nem tud semmiféle szükség megijeszteni, mert szeretetem által az erő minden mértéke rendelkezésetekre áll. Életetek végéig testileg, lelkileg gondozlak benneteket. Ha ezt minden kételkedés nélkül hiszitek, eltűnik belőletek minden nagy szerencsétlenségtől való félelmetek, mert kegyelmemmel és erőmmel minden időben le tudjátok azt győzni.” – 3714.

                                                                                                                                                                                                                                                                                    Szondi Miklós

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Pin It on Pinterest