Az elfogadott szabványtervezet jelei: (PDF)

A projektmunkacsoport döntése, hogy egyetértenek az ISO/IEC FDIS 10646 (Ed 4) nemzetközi szabványtervezet végleges szövegével. Ez, a Michael Everson által eredetileg még 2008-ban előterjesztett, Old Hungarian néven szereplő rovásjelkészletünk szabványosításával való egyetértést jelenti. Így, a Magyar Szabványügyi Testület részéről IGEN szavazat került kiküldésre a nemzetközi szabványosító szervezet, az ISO/IEC részére. Ezzel a döntéssel magyar részről már semmi akadálya sincs, hogy a szabványtervezetből nemzetközi szabvány lehessen.

Természetesnek is vehetnénk, hogy nem egyhangú volt a szavazás, ami az ilyennek velejárója is lehet, de a rovás szabványosításánál ez már menetrend-szerintinek is tekinthető. De nézzük is meg, hogy mi is az, ami ellen szavaztak néhányan.

Rátekintve a szabványba kerülő rovásbetűkre, megállapíthatjuk, hogy azok szinte teljes mértékben megegyeznek a 2008. július 12-i megállapodásban szereplőkkel. Miért érdekes ez? Hát azért, mert annak a megállapodásnak és a hozzátartozó nyilatkozatnak az aláírói között ott voltak azok is, akik ma is az ellenlábasok szószólói, nevezetesen Dr. Hosszú Gábor, Rumi Tamás és Sípos László. Ez a hármas hívta össze 2008. október 4-én Gödöllőre az „Élő rovás” tanácskozást, ahol már előkerültek a rovástól idegen – dz, dzs, x, y, q, w – jelek. Ezek a jelek annyira fontossá váltak nekik, hogy a még azon a napon kelteztetett, a Dr. Hosszú Gábor által jegyzett szabványosító beadványban már szerepeltek is, méghozzá már mint rovásbetűk: http://std.dkuug.dk/jtc1/sc2/wg2/docs/n3527.pdf

Föltehetnénk a kérdést: mi történt az alatt a szűk 3 hónap alatt, hogy ilyen gyökeresen megváltozott a fenti három főnek a véleménye ősi írásunk jelrendszeréről? Miért van az, hogy azóta az ellen harcolnak, amivel előtte még ők maguk is egyetértettek?

Azt írtam a fentiekben, hogy az ábécé betűi „szinte teljes mértékben” megegyeznek a két dokumentumban. A megállapodáshoz képest a szabványtervezetben a hosszú Ó és Ő formájában van némi eltérés, de ezek is rovásemlékkel igazoltak. Továbbá a tervezetben a két Ü betű között a rovásemlékeik neveivel tettek különbséget az előterjesztő Eversonék, úgy mint Nikolsburgi és Rudimenta, és a hozzájuk fűzött megjegyzésből derül ki, hogy a Forrai-féle betűsorban melyik a rövid és melyik a hosszú Ü betű. (Érdemes még megjegyezni, hogy a tervezet készítői olyan mértékben odafigyeltek a történelmi hűségre, hogy a hosszú Ű jelénél azt is megjegyzik, hogy azt a jelet Ö-ként is használták.) A rövid Ö betűre még a Nikolsburgban föllelt rovásbetűsorból ismert formát is szerepelteti a szabványtervezet. A kétbetűs ligatúrák nem kaptak külön kódhelyet, mert azokat összerovásként tudjuk majd „előállítani”. Az ábécét kísérő, ún. bogárjelek közül sajnálatos módon kimaradtak az NB, MB és TPRU jelek, de ez csak átmeneti állapot.

A szabványosításra kerülő rovásábécénk teljes, minden magyar hangot le tudunk majd róni a számítógépeinken. Elmondhatjuk, hogy azt a rovás jelkészletet sikerült szabványosításra vinnünk, amit elődeinktől kaptunk, amit mindenféle idegenség nélkül, tisztán kell továbbadnunk az utódainknak még a számítógépes világon belül is.

Ezúton is elismerés és köszönet jár mindazoknak, akik részt vállaltak a szabványosítás hosszúra nyúlt és időnként rögös folyamatában. Köszönjük nekik!

Szondi Miklós